A Gyöngyösi Arany János Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai és tanáraik 2025.06.03-06. között Erdélyben jártunk. Az utazáson résztvevő 60 diák 6 fő tanár kíséretében egy pályázatnak köszönhetően a -Határtalanul a „Kincses” Erdélyben – nagyjaink nyomában- című pályázattal, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósult meg.
Megtekintettük a szecessziós épületekkel büszkélkedő Nagyváradot az Ady Endre Múzeumot. A Püspöki Palotában Szent Lászlóra emlékeztünk. Leróttuk kegyeletünket Bethlen Gábor fejedelem szobránál. Rövid pihenőt tartottunk Király-hágón, a történelmi Erdély nyugati kapujánál, majd megtekintettük kalotaszeg körösfői fatornyú templomát is.
Torockó, a Tordai-hasadék, Nagyenyed után Kolozsvárott ellátogattunk Mátyás király szülőházához és szobrához, valamint a Szent Mihály székesegyházhoz, majd a Házsongárdi temető, Farkas utcai református temploma következett.
Tartalmas, élménydús négy napot töltöttünk Erdélyben.