Ma a Hatvani Tankerületi Központ pedagógusnapi ünnepségén a Hatvani Bajza József Gimnázium dísztermében vehette át példamutató munkájáért kolléganőnk, Szabó Beáta Tünde tanárnő a Hatvani Tankerületi Központ Tankerületi Igazgatói Dicséret kitüntetését Pádárné Gyuricza Henriett tankerületi igazgató asszonytól.
Gratulálunk!!!
LAUDÁCIÓ
Szabó Beáta a Gyöngyösi Arany János Általános Iskola közösségének immár több mint három évtizede meghatározó személyisége. Szakmai pályafutását mindvégig a gyermekközpontúság, az élménypedagógiai szemlélet, a közösségépítés és a folyamatos megújulás iránti igény jellemezte.
Pedagógusi hitvallásának középpontjában a pozitív értékek közvetítése, a hitelesség és a tanulók személyiségének fejlesztése áll. Munkájában mindig arra törekedett, hogy diákjai számára az iskola ne csupán a tanulás helyszíne legyen, hanem élményekkel, közös sikerekkel és emberi kapcsolatokkal teli közösség is.
Testnevelő tanárként kiemelkedő szerepet vállal a tanulók mozgás iránti szeretetének kialakításában és a sportközösségek építésében. Minden tanévben ő szervezi iskolánkban a Családi Sportnapot, ahol nemcsak a diákok, de a szülőket, nagyszülőket is aktivizálja. Röplabda szakkörvezetői tevékenysége az évek során meghatározóvá vált. Az iskolai fiú és lány röplabda csapatokkal évről évre sikeresen szerepel városi- körzeti-, megyei- és országos versenyeken, tanítványai számos kimagasló eredményt érnek el.
A vármegyei diákolimpiai első vagy második helyezést minden tanévben eléri röplabda csapataival és az országos elődöntőig viszi őket, sőt, az országos döntőig is eljutott már csapata. Munkájában a versenyeztetés mellett kiemelt szerepet kap az együttműködésre, kitartásra, felelősségvállalásra és sportszerűségre nevelés.
Pályafutásának meghatározó területe a művészeti nevelés is. Évtizedeken keresztül vezette az iskola pantomim- és moderntánc-szakköreit, amelyekkel rendszeres és sikeres szereplői voltak városi rendezvényeknek és művészeti versenyeknek. Munkájában mindig fontos szerepet kapott az önkifejezés, a kreativitás és a közösségi élmény megteremtése.
2005-ben tánc- és drámapedagógus diplomát szerzett, pedagógus-szakvizsgát tett tánc és drámapedagógia területen. A tanulmányai során megszerzett tudását nemcsak a művészeti tevékenységekben, hanem osztályfőnöki és tanórai munkájában is eredményesen alkalmazza. A drámapedagógia eszközeit közösségépítésre, konfliktuskezelésre, önismeret- és személyiségfejlesztésre egyaránt felhasználja.
Osztályfőnökként is kiemelkedő munkát végez. Osztályközösségeit tudatosan, nagy odafigyeléssel formálja, tanítványaival bizalmi, szeretetteljes kapcsolatot alakít ki. A közös programok, kirándulások, fellépések és közösségi élmények meghatározó szerepet töltenek be pedagógiai munkájában. Diákjai és szüleik egyaránt bizalommal fordulnak hozzá, empatikus, következetes és segítőkész személyisége miatt nagy megbecsülés övezi.
Hosszú éveken keresztül ellátta az iskolai Diákönkormányzat patronáló tanári feladatait, aktívan segítve a tanulói közösségek működését, a diákok önállóságának és felelősségvállalásának fejlődését. Emellett a Gyöngyösi Magiszter Alapítvány kuratóriumi tagjaként is aktív szerepet vállal az iskola közösségi és kulturális életének támogatásában.
Az alapítvány által szervezett Arany Gála egyik meghatározó szervezője és résztvevője.
Művészeti csoportjaival és osztályaival évről évre nagy sikerű zenés-táncos produkciókat készít, amelyek nemcsak az iskola közösségi életét gazdagítják, hanem tanítványai számára maradandó élményeket és sikerélményeket is nyújtanak. A 8. évfolyamos diákokkal évről-évre kreatív keringő koreográfiákkal kápráztatja el a közönséget.
A Testnevelés-természettudományi munkaközösség vezetőjeként elkötelezetten támogatja kollégáit, fontos szerepet vállal a szakmai munka, például a NETFIT mérések összehangolásában, és Aktív Iskola program megvalósításában is.
Szabó Beáta Tünde pedagógusi munkáját a szakmai igényesség, a kreativitás, az emberség, a közösségért végzett elkötelezett munka és a gyermekek iránti őszinte szeretet határozza meg.
Több évtizedes nevelő-oktató tevékenysége, példamutató emberi magatartása és az iskola közösségéért végzett kiemelkedő munkája alapján
„Tankerületi igazgatói pedagógus dicséret” kitüntetésben részesül.

