A társasjáték szakkör egyik alapjátéka a Kingdomino, amit a tanév végére minden érdeklődő elsajátít, így összemérhetik benne tudásukat.
Négy fordulót játszottunk pénteken, melynek végére a 20 versenyzőből a legrutinosabb induló, Deák Hanna Gabriella 8.a osztályos tanuló bizonyult a legjobbnak!
Második helyen Jánosi Nimród 5.a osztályos tanuló végzett, ő az idén kezdte a társasozást.
Harmadik, Bardóczki Hanna 6.a osztályos tanuló lett, aki az idén csak a versenyre nézett be hozzánk.
Az indulók hősiesen építették a királyságokat, számolgatták a szerzett pontokat és a végén mindenki jót játszva zárta a péntek délutánt! Gratulálok Nektek!
A társasozásból nem lehet kinőni, versenyünkbe az idén egykori diákjaink, Ulaki Regő és Ulaki Zalán is beszálltak akik gyakran látogatják a szakkört, hiszen ők is szívesen társasoznak.
Tanítgatják a kisebbeket, szabályt magyaráznak, pontot számolnak, vagy csak játszanak velünk!
Köszönöm egész éves segítségüket!
Köszönet az iskola alapítványának is, a gyerekek jutalmazásához kapott segítségért!
Jövőre is várom régi és új tanítványainkat!
Gyertek és játszunk egy jót!
Varga Kati néni


