Látogatás a Paksi Atomerőműnél

Az „Energia nyomában” NTP-s pályázatunk első üzemlátogatásaként ellátogattunk Paksra.  A hetedik évfolyamos tanulókat Bojeczánné Vágó Veronika, Filéné Danyi Szilvia, Urbán-Reszegi Nikoletta tanárnők és Lukovszkiné Németh Éva néni kísérte. Csatlakozott hozzánk a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola két tanulója és tanárnőjük is.

A hosszú út és az egész napos eső sem szegte a kedvünket. A látogatóközpontban vezetett tematikus túrán sok érdekes látnivaló és interaktív feladat fogadott bennünket. Nagyon elégedett voltam a gyerekekkel, mert minden kérdésre jól feleltek, látszott, hogy jártasak a témában. A helyes válaszok ajándékokat értek. Finom ebédet fogyasztottunk el Paks városának az Atom terén található Ínyenc éttermében. Érdekességnek számított, hogy ebéd után, tanítványaim interjút készítettek a meghívásomra odaérkező volt osztályfőnökömmel. Déri Liza, Déri Anna és Czakó Alexa köszönthette osztályfőnökük osztályfőnökét. Megtudtuk tőle, hogy a helyi lakosok egyáltalán nem tartják az erőművet veszélyesnek és hogy sok mindent köszönhetnek neki. Délután az Atomenergetikai Múzeumban jártunk. A kiállítás megtekintése után fizikai kísérleteket láthattunk, ami füstölt. durrant, repült, szóval nagyon a kedvünkre való volt.

Hazafelé már minden kérdésre tudtuk a választ, ami a reggel kiosztott feladatlapon szerepelt.

Gazdagabbak lettünk egy élménnyel és némi tudással is.