Mint minden évben, a hagyomány szerint idén is megrendeztük az iskolai DÖK napot alsó és felső tagozatban. Idén ez a nap 2025. június 19-én, csütörtökön volt.
A felső tagozaton is változatos programok várták a diákokat a DÖK és egészségnevelési napon. A közös zenés bemelegítés után a kulturális programoktól a sportig, a kreatív foglalkozástól az interaktív előadásokig, izgalmas, érdekes programokon vehettek részt diákjaink. Amit már hagyományos formában, színes iskolai kavalkádként szerveztünk meg.
Nagy sikere volt az egyes helyszíneken a programoknak, előadásoknak, melyeket kollégák és meghívott vendégeink tartottak. Mindenki közösen, együtt vett részt abban, hogy ez a nap jól sikerüljön. Így igazán tartalmas napot tölthettünk ma együtt. Az egész éves szorgalmas munka zárása volt a jól megérdemelt DÖK-nap. Nagyon jól éreztük magunkat!