Kazinczy – Szép magyar beszéd verseny

Ebben a tanévben a járványhelyzet miatt  2021. február 17-én rendhagyó módon, online formában került megrendezésre a Kazinczy – Szép magyar beszéd verseny területi fordulója a Hatvani Bajza József Gimnáziumban. A versenyen 10 iskola 24 tanulója vett részt. 

Iskolánkból – a két korcsoportban – a helyi fordulón első helyezést elért tanulókat, Ács Lilit (8. a osztály) és Hajdu Csillát (6. c osztály) neveztük a versenyre. Két alkalommal kellett felvételt készítenünk, majd továbbítani azokat:

– elsőként a szabadon választott szövegeket vettük fel
– másodszor pedig -a verseny napján-  a kötelező szövegek következtek.

A versenyzőknek kb. 20 percük volt arra, hogy ismerkedjenek a szöveggel és fel is vegyük azokat, hisz még a feltöltésre is kellett időt terveznünk. Nagyon ügyesen megoldották mindketten a feladatot.
Az összesített pontszámok alapján Ács Lili  megosztott 4. helyezést ért el.
Hajdu Csilla a saját korcsoportjában dobogós lett, 3. helyezést ért el.
Gratulálunk a versenyzőknek!

Balázs Edit
magyar – történelem szakos tanár